Amikor a képalkotás célja az információközlés, akkor írásról beszélünk, e szükséglet pedig akkor jelentkezik, amikor a társas együttélés problémamentes megszervezéséhez már nem elegendő a szóbeli közlés, illetve az emlékezet. Kr.e. 4. évezredben társadalmilag, gazdaságilag fejlett folyami kultúrákban alakultak ki az írás kezdetleges formái, kezdetben hasznossá, később nélkülözhetetlenné válva. Az írás egyik fontos feladata, hogy a hagyományokat megörökítse az utókor számára. Napjainkban már bebizonyosodott, hogy a vallás fogta össze az ismereteket, tudományokat. A közhiedelem szerint azzal indult hosszú útjára az írás, hogy az ember környezetét megfigyelve, képek segítségével (papír hiányában) kőre, fára, csontra rögzítette közlendőjét. Ez azonban sohasem öncélú rajzolgatás volt, a jelenségekben lévő erőket akarta saját hasznára fordítani. Az ősember hitt abban, hogy a lerajzolt ember, állat, tárgy kiszolgáltatottá válik hatalmának. A képvarázsok az évezredek során leegyszerűsödtek, sokszor már csak a varázsló tudta, hogy mely ábra mögött milyen jelentés bújik meg, a mágikus erő azonban változatlanul megmaradt.
Minden népnél megtalálható. Néhány példán keresztül bemutatom, milyen fontos információkat lehet továbbadni ezzel a közlésmóddal:
Néhány ma is használatos példát is említek:
A tárgy-írás volt a bevezetés a bonyolultabb mondanivaló kifejezésére alkalmas képírás megjelenése előtt.
Állattenyésztéssel foglalkozó népek használták ezeket a jeleket. Az állattartó gazdák egy vaspálcára rávésettek valamilye kis ábrát (madárláb, kereszt, kör, csillag, sarló, kehely, szív), amelyet megtüzesítve az állatok bőrébe vagy szarvába nyomtak, így mások számára is egyértelművé vált a tulajdonos kiléte.
Hosszában kettévágott fadarabok, melyekre egymás mellé helyezve jeleket rónak. Üzleti kapcsolatban álló felek tesznek el egy-egy pálcát, újabb rovást akkor lehet rajta ejteni, ha mindkét fél jelen van.
Az üzenetvivő annyi különböző jelet rótt a pálcára, ahányféle üzenetet kellett közvetítenie. Napjainkban is használnak hasonló céllal ilyen eszközöket egyes indián törzsek. A területükön átutazóknak készítenek egy botocskát feltüntetve rajta az utazó nevét, úti célját, különleges kívánságát. Az így elkészített bot útlevélként szolgál.
Különböző színű és vastagságú zsinórra kötött csomók sokasága, gyakran több méter hosszú. A hírvivő bothoz hasonlóan egyezményes jeleket tartalmazott, valószínűleg az adminisztráció rendbentartására használták. Főleg számadatok tárolására volt alkalmas, a régi perzsák időmérésre használták a csomózott fonalat. Napjainkban egyes indián törzsek állatállományuk számontartására hívják segítségül. Előkerült egy olyan kipu-köteg amely négy kilogrammot nyomott.
A kagylófüzéreket üzenetváltásra használták az afrikai népek.
Elsődleges céljának azt tekintették, hogy a mágikus jelbe foglalt erőt átviszi hordozójára. Azt tartották, hogy aki a bőrén viseli valamely állat vagy istenség jelét, hasonlatossá válik hozzá.
A barlangrajzok átmenetet jelentenek a rajz és az írás között.
Az eddig tárgyalt írásmódok megegyeznek abban, hogy a jel szorosan kapcsolódik az írás anyagához, e szoros összefonódásban jut kifejezésre a mondanivaló.
| vissza |